2024.-ban igénybe vehető SZJA kedvezmények



2024. január hónapban a munkáltatónk felé nyilatkozatott kell tenni , hogy melyik adókedvezményekre vagyunk jogosultuk és ezek közül mit kívánunk évközben érvényesíteni.

Melyek ezek a kedvezmények?

1. négy vagy több gyermekes anyák adóalap-mentessége

Négy vagy több gyermeket nevelő anyának minősül az a nő, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként az általa nevelt gyermekre tekintettel

  • családi pótlékra jogosult, vagy
  • családi pótlékra már nem jogosult, de jogosultsága legalább 12 éven keresztül fennállt,

Adóbevallásában felkel tüntetni a gyermekek nevét, adóazonosító jelét , a jogosultság kezdő és záró dátumát.

Erre vonatkozóan munkáltatónk felé benyújtandó nyilatkozat – Adóelőleg-nyilatkozat a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének érvényesítéséről :

2.  25 év alattiak adómentessége

25 év alatti munkavállaló esetében a munkáltató automatikusan köteles az adómentességet figyelembe venni. Csak abban az esetben térhet el ettől ha erről a munkavállaló nyilatkozik.

Nyilatkozat a 25 év alatti fiatalok kedvezményének részben vagy egészben történő
érvényesítésének mellőzéséről :

3. 30 év alatti anyák adómentessége

30 év alatti anyák kedvezményére jogosult aki

  • a) az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdés a) pontja szerint a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel, vagy
  • b) az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdés b) pontja szerinti magzatra tekintettel
    családi kedvezmény érvényesítésére jogosult.

Adóelőleg-nyilatkozat a 30 év alatti anyák kedvezményének érvényesítéséről :

4. személy adóalap-kedvezmény

Személy adóalap-kedvezmény igénybe vételére az a magánszemély jogosult a súlyosan fogyatékos illetve tartós betegségben szenved. Súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről a 335/2009.(XII.29.) Korm. rendeletben meghatározott betegségekben szenved.E

Ez havonta 2024.ban 266.800 Ft minimálbér esetén havi 88.900 Ft adóalap kedvezményt azaz 13.355 Ft. forint adó megtakarítást jelent.

Adóelőleg-nyilatkozat a személyi kedvezmény érvényesítéséről :

5. első házasok kedvezménye

Az első házasok kedvezményére a házaspár akkor jogosult, ha legalább egyiküknek ez az első házassága. (A kedvezményt a bejegyzett élettársak is igénybe vehetik .) A kedvezmény legfeljebb 24 hónapon keresztül érvényesíthető. Havi összege 33 335 Ft.

Adóelőleg-nyilatkozat az első házasok kedvezményének érvényesítéséről :

6. családi adó és járulékkedvezmény

Családi adókedvezményre jogosultság feltételeiről  az alábbi adóelőleg nyilatkozatban olvashatunk

A családi kedvezmény – az eltartottak számától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy eltartott esetén 66 670 forint, két eltartott esetén 133.330 forint, három vagy annál több eltartott esetén 220 000 forint.



 

 

 

 

SZÉP kártya változás

A 2023.06.19. -én megjelent 237/2023. (VI. 19.) Korm. rendelete alapján,

“béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállaló részére 2023. december 31. napjáig a Széchenyi Pihenő Kártya juttatás céljából nyitott korlátozott rendeltetésű fizetési számlájára az Szja tv. 70. § (8) bekezdése szerinti éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt legfeljebb 200 ezer forint egyszeri juttatás is”.

A rendelet 2023.augusztus 1-jén lép hatályba.

2023. december 31.-ig élelmiszer vásárlásra is felhasználható a SZÉP kártyán található összeg.

Az élelmiszer kategóriák alól kivette a kormánya  az alkohol tartalmú folyadékokat és  a dohány  és a feldolgozott dohánypótló termékeket.

Vállalkozó Strat II. program

Júniustól elindul az országos Vállalkozó Start II. Program, amely több mint hatmilliárd forint hazai forrásból támogatja az önfoglalkoztatást és a vállalkozások indulását. A program vissza nem térítendő támogatást nyújt induló egyéni és mikrovállalkozásoknak, segítve a kezdeti költségek fedezését, komplex szolgáltatásokkal és versenyképességük növelésével. A programra jelentkezhetnek piacképes üzleti ötlettel rendelkező magyar állampolgárok, akik fenntartható vállalkozást kívánnak létrehozni. A résztvevők vállalkozói képzésben és tanácsadásban részesülnek, majd az elfogadott üzleti terv alapján indulhatnak el vállalkozásukkal, legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázva. A támogatás bérköltségekre és versenyképességük fejlesztésére fordítható, és a programban résztvevők vállalják, hogy legalább 2 évig aktívan részt vesznek vállalkozásuk működtetésében, valamint igénybe veszik a mentorálási szolgáltatást az OFA Nonprofit Kft. munkatársaitól.

Részletek az alábbi oldalon : https://ofa.hu/hu/news/vallalkozo-start-ii-program-az-indulo-vallalkozasokert?fbclid=IwAR30fjrzQfo9EKd7mk32map29mAxU1Unwvt4GSfaZrqre5ZLTeGaiUmCQUg

Amennyiben pályáznál vagy induló vállalkozásodhoz könyvelőre lenne szükséged, keress az oldalon megadott email címen vagy telelfonon.

2023.-ban igénybe vehető SZJA kedvezmények

2023. január hónapban a munkáltatónk felé nyilatkozatott kell tenni , hogy melyik adókedvezményekre vagyunk jogosultuk és ezek közül mit kívánunk évközben érvényesíteni.

Melyek ezek a kedvezmények?

1. négy vagy több gyermekes anyák adóalap-mentessége

Négy vagy több gyermeket nevelő anyának minősül az a nő, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként az általa nevelt gyermekre tekintettel

  • családi pótlékra jogosult, vagy
  • családi pótlékra már nem jogosult, de jogosultsága legalább 12 éven keresztül fennállt,

Adóbevallásában felkel tüntetni a gyermekek nevét, adóazonosító jelét , a jogosultság kezdő és záró dátumát.

Erre vonatkozóan munkáltatónk felé benyújtandó nyilatkozat – Adóelőleg-nyilatkozat a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének érvényesítéséről :

2.  25 év alattiak adómentessége

25 év alatti munkavállaló esetében a munkáltató automatikusan köteles az adómentességet figyelembe venni. Csak abban az esetben térhet el ettől ha erről a munkavállaló nyilatkozik.

Nyilatkozat a 25 év alatti fiatalok kedvezményének részben vagy egészben történő
érvényesítésének mellőzéséről :

3. 30 év alatti anyák adómentessége – 2023. január 1.-től

30 év alatti anyák kedvezményére jogosult aki

  • a) az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdés a) pontja szerint a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel, vagy
  • b) az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdés b) pontja szerinti magzatra tekintettel
    családi kedvezmény érvényesítésére jogosult.

Fontos megemlíteni, hogy a 2013. január 1. után született gyermekek vehetők figyelembe.

Adóelőleg-nyilatkozat a 30 év alatti anyák kedvezményének érvényesítéséről :

4. személy adóalap-kedvezmény

Személy adóalap-kedvezmény igénybe vételére az a magánszemély jogosult a súlyosan fogyatékos illetve tartós betegségben szenved. Súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről a 335/2009.(XII.29.) Korm. rendeletben meghatározott betegségekben szenved.E

Ez havonta 2023.ban 232.000Ft minimálbér esetén havi 77.256 ft adóalap kedvezményt azaz 11.588 forint adó megtakarítást jelent.

Adóelőleg-nyilatkozat a személyi kedvezmény érvényesítéséről :

5. első házasok kedvezménye

Az első házasok kedvezményére a házaspár akkor jogosult, ha legalább egyiküknek ez az első házassága. (A kedvezményt a bejegyzett élettársak is igénybe vehetik .) A kedvezmény legfeljebb 24 hónapon keresztül érvényesíthető. Havi összege 33 335 Ft.

Adóelőleg-nyilatkozat az első házasok kedvezményének érvényesítéséről :

6. családi adó és járulékkedvezmény

Családi adókedvezményre jogosultság feltételeiről  az alábbi adóelőleg nyilatkozatban olvashatunk.

A családi kedvezmény – az eltartottak számától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként egy eltartott esetén 66 670 forint, két eltartott esetén 133 330 forint, három vagy annál több eltartott esetén 220 000 forint.

 

 

 

 

Minimálbér / garantált bérminimum változása 2023

2023. január 1.-től a minimálbér 200.000 forintról 232.000 forintra a garantált bérminimum 260.000 forintról 296.400 forintra nő.

Minimálbér :  kötelező legkisebb munkabér, teljes munkaidőben foglalkoztatott azaz 8 órában alkalmazott munkavállaló esetében ezt minimálisan meg kell kapnia.

Garantált bérminimum : garantált bérminimum annak a munkavállalónak jár aki rendelkezik  középiskolai végzettséggel vagy középfokú szakképzettséggel, és az adott munkakör betöltése a középiskolai végzettség vagy középfokú szakképzettség meglétéhez legyen kötve.

Erre vonatkozó részletes szabályozás 573/2022. (XII. 23.) sz kormányrendeletben olvashatunk.

A minimálbér és a garantált bérminimum változása az alábbi juttatások változását hozta magával.

Változik

a GYED -legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70 százaléka, 324 800 forint.

a diplomás GYED–  a naptári napi alap 70%-a, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a havi  alapképzésben résztvevők számára a minimálbér 162 400 forint, a mesterképzésben résztvevők számára a minimálbér 91 százaléka, 211 120 forint

Táppénz – maximuma a minimálbér kétszeresének harmincad része azaz 15.466 forint

GYOD – a minimálbér 100%-a azaz 232.000 forint / hó

Álláskeresési járadék maximálisan kifizethető összege 232.000 forint / hó

További hasznos információkat olvashatsz: www.akonyvelom.hu -n vagy a Könyvelöm facebook oldalán.

Nyári szabadság kiadásának szabályai

Kinek, hány nap szabadság jár?

A Munka törvénykönyve szerint az alapszabadság mértéke 20 munkanap minden évben. Ettől a szabálytól munkaszerződésben el lehet kérni, azonban csak a munkavállaló előnyére, azaz a munkáltató ennél több szabadságot adhat, de kevesebbet nem.

Az alapszabadságon felül a törvény pótszabadságokat is meghatároz. Pótszabadság a következők szerint jár:

  • Életkor után: Minél idősebb valaki, annál több időt tölthet szabadságon. Először a 25. életév betöltésével jár plusz egy nap, a 28. életévtől már plusz két nap szabadság jár és így tovább. Az életkor alapján maximum 10 munkanap lehet a pótszabadság mértéke, ez a 45. életév betöltésétől jár. A pótszabadság abban az évben jár először, amikor a munkavállaló betölti az előírt életkort.
  • Gyermekek után: A munkavállalót a 16 évesnél fiatalabb gyermeke után 2, két gyermek után 4, kettőnél több gyermek után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg. Fogyatékos gyermek esetén az előzőekben meghatározott pótszabadság még 2 munkanappal nő. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a 16. életévét betölti.
  • „Apaszabadság”: Az apának gyermeke születése esetén 5, ikergyermekek esetén 7 munkanap pótszabadság jár. A pótszabadságot legkésőbb a születést követő második hónap végéig, az apa kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.
  • Fiatal munkavállaló esetén: A fiatal munkavállalónak (aki a 18. életévét még nem töltötte be) évente 5 munkanap pótszabadság jár, utoljára abban az évben, amelyben a 18. életévét betölti.
  • Egészségre ártalmas/veszélyes munkakör esetén: A föld alatt állandó jelleggel (pl. bányász) vagy az ionizáló sugárzásnak (pl. röntgen) kitett munkahelyen naponta legalább 3 órát dolgozó munkavállalónak évente 5 munkanap pótszabadság jár.
  • Megváltozott munkaképességű/fogyatékossági támogatásra jogosult/vakok személyi járadékára jogosult munkavállaló esetén: Évente 5 munkanap pótszabadság jár.

A szabadság bejelentése, kiadása

A munkavállaló évente hét nap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját leszámítva – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Az erre vonatkozó igényét a dolgozónak 15 nappal korábban be kell jelentenie.

Amennyiben nincs eltérő megállapodás, akkor a szabadságokat úgy kell kiadni, hogy az alkalmazott naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és a rendelkezésre állási kötelezettség alól.

Olyan is előfordulhat, hogy a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén meghiúsul a szabadság. A munkáltató:

  • a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja,
  • a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja,
  • kollektív szerződés esetén, pedig a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékesség évét követő március 31-ig adhatja ki.

Ha a munkavállalónak a kiadás időpontjának módosításával vagy megszakításával összefüggésével felmerült kárát és költségeit a munkáltató köteles megtéríteni.

Átvihető -e a szabadság a következő évre?

A szabadságokat az esedékesség évében kell kiadni, de előfordulhatnak olyan esetek is, amikor ez nem lehetséges:

  • ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, ekkor az adott évből még hátralevő időre járó szabadságot a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki. 
  • ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett a szabadságot esedékességének évében kiadni, úgy a szabadságot az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni. A munkavállaló oldalán felmerült ok minden olyan körülmény, amely nem teszi lehetővé a szabadság kiadását különösen azért, mert a munkaviszony valamely jogcímen szünetel. Így ha például a munkavállaló szülési, majd a gyermek gondozására biztosított fizetés nélküli szabadságon volt gyermeke hároméves koráig, akkor részére – a fizetés nélküli szabadság megszűnésének évét megelőző esztendőkben megszerzett jogosultság alapján meghatározott mértékű szabadságot – kell kiadni, a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő legfeljebb 60 napon belül. (Legtöbbször az anyukák a felhalmozódott szabadság kiadását kérik a tényleges munkába (vissza)lépés előtt. )
  • ha a szabadság igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot, az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot. 
  • a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke, vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok fennállása (pl. baleset, elemi csapás, súlyos kár, életet, egészséget, testi épséget fenyegető veszély megelőzés, elhárítása) esetén kollektív szerződés rendelkezése alapján a szabadság legfeljebb egynegyede legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adható ki [Mt.123. § (2)–(6) bekezdés].
  •  munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján a munkáltató az életkor alapján járó pótszabadságot [Mt. 117. §] az esedékesség évét követő év végéig adja ki [Mt. 123. § (6)]. bekezdés]. E megállapodás csak az adott naptári évre köthető meg. Igény esetén a következő esztendőben újra kell kötni.

Vátozás…

2022. július 1-től keletkezett Efo tv. szerinti jogviszonyok esetében a közteherfizetést a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér alapul vételével kell megállapítani:

– mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén a minimálbér

  0,5%, azaz 2022-ben napi 1.000 Ft

– alkalmi munka esetén a minimálbér

1%-a, azaz 2022-ben napi 2.000 Ft

– filmipari statiszta esetén a minimálbér 

3%-a, azaz 2022-ben napi 6.000 Ft

Változás még, hogy a filmipari statiszta nettó jövedelme a jelenlegi szabályozás alapján (2022. június 30-ig) nem haladhatja meg a 18.000 Ft-ot, ez a korlát 2022. július 1-től hónap első napján érvényes minimálbér 12%-a lesz, azaz a 2022 évi minimálbérrel számolva 24.000 Ft. Az összeget 100 Ft-ra kerekítve kell meghatározni.

A magasabb közterhet első alkalommal a 2022. július hónapban keletkezett, Efo tv. szerinti foglalkoztatási jogviszonyok esetében kell megfizetni.